DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Hamiltont lenyűgözte Serena Williams reakciója a rasszista viccelődésre

Lewis Hamilton nem volt rest dicséretekkel elhalmozni Serena Williamst, aki egy korábbi teniszező rasszista, viccesnek szánt megjegyzésére frappáns választ adott. Hamiltonra nagy hatással volt az eset.

Történt ugyanis, hogy nemrég Serena Williams bejelentette, hogy gyermeket vár. Erre reagálva a korábbi teniszcsillag, Ilie Nastase a következő szójátékkal próbált viccelődni, amit a brit média idézett később: „Lássuk, milyen színű lesz. Csokistej?”

A 35 éves, huszonháromszoros Grad Slam-győztes teniszezőnő Instagramon válaszolt az általa rasszistának bélyegzett megjegyzésre, mégpedig egy Maya Angelou, amerikai író által írott vers idézetével, ami tökéletesen idevágott.

Hamilton és Serena Williams jó viszonyt ápolnak


Lewis Hamilton a saját Instragramján osztotta meg az említett bejegyzést közel négymillió követőjével. „Ma hallottam éppen az esetről. Teljes mellszélességgel Serena mellett állok, gyönyörű volt, amit írt, ezzel jelezvén, hogy egy erős, független fekete nő. Egyszerűen óriási, ahogy reagált” – nyilatkozta Hamilton Szocsiban kérdésre válaszolva.

„Szerintem ő nemcsak hogy a valaha volt egyik legnagyszerűbb ember, hanem született győztes. Elolvasva az írását rettentően inspirálóan hat rám és remélem másokra is” – zárta véleményét a brit pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: