DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Az F1-es, akiből majdnem hegesztő lett

Valtteri Bottasról már tavaly kiderült, hogy tud hegeszteni, egy kollégája viszont hónapokon át a megélhetésért végezte ezt a munkát – s ma is ezt tenné, ha nem mentik meg versenyzői karrierjét.

Jól emlékezhetünk rá, hogy Kamui Kobayashi egy ideig a családi sushi-étteremben dolgozott, egy másik ex-F1-es, Robert Doornbos mostanában szexjátékok gyártásával keresi a kenyérrevalót – látható, hogy az autóversenyzők a civil életben is feltalálják magukat, ha úgy hozza a szükség. A Haas dán pilótája, Kevin Magnussen számára pedig úgy hozta, s mint a Crash.net számára adott interjúban elmesélte, hónapokon át dolgozott hegesztőként, amikor válságba került a versenyző karrierje:

„Három-négy hónapon át hegesztettem, s csak a szerencsének köszönhető, hogy megszabadultam ettől, ugyanis jelentkezett valaki, hogy támogasson engem és a versenyzői karrieremet. De akkoriban azt gondoltam, hogy ha a pályafutásom azon a ponton véget ér a pályafutásom, akkor hegesztő leszek. Nem tudtam mit kellene kezdenem magammal, pénzt kellett keresnem valahogy, de ez nem volt a legjobb tapasztalat… Jó most visszanézni, hiszen így van összehasonlítási alapom.”

welder



S hogy szívesen maradt volna-e hegesztő, ha úgy alakul…? „Gyűlöltem! Nem is csináltam volna, ha lett volna bármi más ötletem arra, hogy mit csináljak. Biztos vagyok benne, hogy sokat szenvedtem volna…”

Valtteri Bottas egyébként szintén jártas a hegesztésben, hiszen végzett autószerelő – erről többek közt akkor is beszélt, amikor tavaly ősszel egy szponzora kedvéért részt vett egy erősen PR-szagú hegesztőversenyen: 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: