DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Ezért tűnt el a Mercedesről a Schumi-üzenet

Sokakban nagy felháborodást keltett, hogy a címvédő istálló idei F1-es gépén már nem szerepel a „Keep Fighting Michael” felirat – a csapat most tisztázta, miért döntöttek a levétel mellett.

Michael Schumacher egy évvel végleges F1-es visszavonulása után, 2013 decemberében szenvedett súlyos síbalesetet: a német klasszis állapotáról azóta is csak találgathatunk, de az biztos, hogy hosszú út vár a hétszeres világbajnokra a felépülésééig.

A baleset óta utolsó Formula-1-es csapata, a Mercedes folyamatosan egy Schumachert biztató üzenetet helyezett el az aktuális versenygépén. A barcelonai teszteken pályára gördülő 2017-es autón azonban már nem volt rajta a „Keep Fighting Michael” (szabad fordításban „Ne add fel, Michael”) felirat, amely sok szurkolóban visszatetszést váltott ki.

mercedes-keep-fighting-michael-1



Természetesen szó sincs arról, hogy a zsinórban három világbajnoki címet bezsebelő alakulat elpártolt volna korábbi versenyzőjétől – a Mercedes szóvivője a német Bildnek nyilatkozva öntött tiszta vizet a pohárba:

„Azért vettük le, hogy a jövőben szabadon használhassák ezt a kifejezést. A „Keep Fighting” most már egy 2016 végén alapított kezdeményezés, amelynek célja, hogy Michael legendás küzdőszellemével bátorítson embereket. A Mercedes és Michael Schumacher családja továbbra is együtt dolgozik számos közös programon, amelyeket idejében kommunikálunk majd.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: