DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Nagytestvérével találkozott Lewis Hamilton

A háromszoros F1-es világbajnok a barcelonai teszt után rögtön repülőre ült, és New York felé vette az irányt. Samuel L. Jacksonnal utazott együtt, akivel következetesen „testvér”-nek nevezik egymást.

Hamilton már a barcelonai teszt utolsó napján repülőre pattant, hogy kedvenc várásába, New Yorkba utazzon. Ugyanerre a járatra volt jegye Samuel L. Jacksonnak is, aki Kong: Koponya-sziget című filmjét népszerűsítette Londonban.

A Mercedes pilótája a repülőtéren készült fotóval tudatta követőivel, kivel találkozott. „Örülök, hogy láttam nagytestvérem, Sam L-t” – írta a brit a fotóra.



A színész ugyancsak posztolta a képet saját Twitter-profilján, és következetesen ő is testvérének nevezte Hamiltont: „Ma este az Almába repültem @lewishamiltonnal. A tesó hamarosan újra nekifekszik a Formula-1-es bajnokságnak!”

Hamilton a barcelonai teszt utolsó napján, csütörtökön végül nem vezetett, elektronikai hiba miatt hiúsult meg a délelőtti program, mely során ő lett volna a soros tesztelő.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: