DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Saját energiaitala lett Hamiltonnak

A Monster Energy büszkén és izgatottan fogadja a háromszoros F1 Világbajnok Lewis Hamiltont, a család új tagjaként. Ez a globális együttműködés jól kiegészíti a Monster Energy hosszútávú támogatását a Mercedes-AMG Petronas Motorsport team felé, de Lewis és a Monster partnersége külön úton halad a versenyzői erőfeszítéseitől.

A hihetetlen sikeres ezüst nyilakkal való közös munkája során, Lewis három bajnoki címéből, kettőt is itt szerzett meg, 2014-ben és 2015-ben. A 32 éves szenzáció most ahhoz a világszínvonalú sportolókból, versenyzőkből és egyéniségekből álló csapathoz csatlakozik, akik a globális energia névsort alkotják.

lewis-hamilton-monster-2017-2



„Szuper izgatott vagyok hogy bejelenthetem, a Monster Energy-vel együttműködve, egy különleges, saját ital megalkotásán fogunk dolgozni. Ezt már régóta, a partneri kapcsolatunk kezdete óta meg szeretném csinálni.” mondta Lewis Hamilton.

„A Monster Energy egy hihetetlen laza márka. Rengeteg olyan sport mögött állnak ott, amiket szeretek, és üzök is a szabadidőmben. Ráadásul ez remek alkalom hogy olyan Monster sportolókkal találkozhassak és dolgozhassak együtt, akiket még mindig csodálok. Nagyon izgalmas időszak következik most.”

lewis-hamilton-monster-2017-3

„A Monster Energy márka kultúrája és stílusa nagyon illik az enyémhez, és büszke vagyok hogy a Monster család tagja lehetek”

A Monster Energy Elnök-vezérigazgatója, Rodney Sacks hozzátette: „Lewis egy igazán figyelemre méltó sportoló, aki jó barátja a cégünknek, szóval ez egy természetes előrehaladás mindkettőnk számára. Partnerségünk a Mercedes-AMG Petronas Motorsport team-el nagy dolog a számunkra, és a jövőben is szorosan megmarad. Most pedig hogy Lewis-al személyesen is együtt dolgozunk, sok győzelmet fogunk még ünnepelni, együttműködéssel és innovatív aktivációkkal, amiket a szurkolók is átélhetnek.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: