DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Rosberg: A kislányom megértette, min mentem keresztül

Nico Rosberg többször elmondta visszavonulása után, hogy családi szempontból milyen megterhelő volt a tavalyi év, most pedig rávilágított, hogy felesége és kislánya mennyit segített neki az idő alatt.

Bár a felszín alatt biztosan voltak más okok is, 2016 világbajnoka a családdal töltött időt hozta fel visszavonulása legfőbb okaként, hiszen a tavalyi évben, 21 verseny alatt, a világbajnoki címért küzdve nagyon kevés időt tölthetett velük. Ahogyan a diadalmas Abu Dhabi nagydíj után közzétett érzelmes videóból is kiderült, a német pilóta számára nagyon fontos a család: Viviannal közös életük számára édesapja és édesanyja, Keke és Sina adták a példát.



„Vivian csinált szinte mindent” – nyilatkozta Rosberg a Daily Mailnek a családon belüli teendőkről. „Ha a lányunknak szüksége volt valamire, Vivian ott állt mellette. Én soha nem tudtam úgy a kislányom mellett lenni a nehéz pillanatokban, mint ő. Ha hazamentem, folyamatosan jet laggel küszködtem, volt, hogy naponta másfél órára is kidőltem. Ez azt jelentette, hogy délután aludtam, és éjszaka éltem. Szörnyű volt. Alaia pedig tudta, hogy nem szabad megzavarni a papát, hiszen amikor bejött a szobába, mindig szája elé helyezte mutatóujját, és azt mondta: ’Cssss’. Most már én is mellette lehetek, amely megerősíti kapcsolatunkat. Sőt, vissza képes adni az iránta érzett szeretetet – elképesztő, mennyire érzi, hogy mindent megtennél érte.”

Rosberg nemrég elmondta, hogy a filozóiatanulás sokat segített neki a nehéz helyzetekben, most elmondta, milyen gyakorlatokkal próbálta megőrizni mentális egészségét. „Minden reggel és este húsz percet meditációval töltöttem. Bár nem igazán szeretem ezt a szót, hiszen számomra koncentrációs és figyelem-gyakorlatról szólt. Egyszerűen leültem, és elmerültem a gondolataimban, hogy pihentessem az elmémet. Húsz alkalom után teljesen nyugodt leszel. Amikor megjelent a félelem, hogy elveszíthetem a bajnokságot, az agyamban megpróbáltam rendszerezni a dolgokat, így a negatív gondolatoknak már nem lesz többé ereje”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: