DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Mit fogadtak meg az F1-esek az új évre?

Mostantól egészségesen fogok táplálkozni, több időt szentelek a családomnak, leszokom a dohányzásról – az év első napjai híresek az efféle ígéretekről. De vajon mit fogadhattak meg újévkor az F1-esek?

A PlanetF1.com szakoldal játszott el ezzel a gondolattal – az alábbiakban ebből készítettünk válogatást:

Fernando Alonso: Azok után, hogy a 2015-ös Brazil Nagydíjon nézői szerepkörben tündökölt, 2016-ban pedig operatőrként, idén a spanyol szeretné magát kipróbálni szerelőként is.

Lewis Hamilton: Visszaszerzi az ő világbajnoki címét.

Sebastian Vettel: Legalább a harmadik versenyt megvárja azzal, hogy egy másik versenyző vagy felügyelő miatt káromkodik.

Romain Grosjean: Keres egy olyan féket, ami működik.

hamilton-vettel-dppi



Daniel Ricciardo: Igyekszik minél több riválist meggyőzni arról, hogy igyon a cipőjéből.

Esteban Gutierrez: Keres valakit, aki dicshimnuszokat zeng róla, mert kezd unalmas lenni, hogy saját maga csinálja ezt.

Marcus Ericsson: Keres egy pontot, mert tavaly nem sikerült találnia.

Valtteri Bottas: Megpróbál nem Nico Rosberggé válni.

Max Verstappen: Kíváncsian várja, hány embert tud felidegesíteni.

Lance Stroll: Bebizonyítani, hogy nem azért van a Formula-1-ben, mert az apja egy milliárdos.

Helmut Marko: Visszaszerezni Danyiil Kvjat bizalmát – vagy nem.

Bernie Ecclestone: Megtanulja a közösségi média csínját-bínját Donald Trump segítségével – lehet, hogy „sok mindent el fog k**ni, de számos jó dolog fog kisülni a változásokból”

 

Forrás: PlanetF1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: