DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Hamilton németül akar tanulni, de mégsem

A brit F1-es pilóta idén negyedik szezonját futja a Mercedes színeiben, de most úgy tűnik, kezdi elszánni magát arra, hogy csapata anyanyelvén is megértesse magát...

Mivel a Forma-1 hivatalos nyelve az angol, a szigetországból származóknak nem kell törniük magukat annak érdekében, hogy más nyelveket is elsajátítsanak. Angolul kérdezik őket a sajtótájékoztatón, angolul kommunikálnak a mérnökökkel, ebben a világban pedig megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy ne foglalkozzanak a nyelvtanulással.



Más nációkból érkezőknek azonban legalább angolul kötelező megtanulni - már a junior kategóriás éveik elején, hiszen a mai PR-orientált világban elengedhetetlen, hogy egy pilóta normálisan ki tudja fejezni és eladni magát. Nico Rosberg ebből a szempontból mindent visz, hiszen anyanyelve, a német mellett folyékonyan beszél angolul, franciául, olaszul és spanyolul is. Meglepő, de édesapja anyanyelvén, finnül nem igazán tudja megértetni magát.

Sebastian Vettel Ferrarihoz történő igazolása után kezdett el olaszul tanulni, ahogyan Felipe Massa is az Olaszországban töltött évek alatt sajátította el a nyelvet, a portugál és az angol mellett. De mi a helyzet a sportág kirakatfigurájával, Lewis Hamiltonnal? „Éppen franciául tanulok és talán németül is fogok majd annak érdekében, hogy jobban tudjak kommunikálni a főnökeimmel!” - utalt a brit a New Straits Times-nak az osztrák Toto Wolffra és Niki Laudára, a Mercedes elöljáróira.

Csapattársa, a nyelvzseni Nico Rosberg azonban nem maradt adós a zrikával, amikor megtudta, mire készül a háromszoros világbajnok. „Nos, sok sikert kívánok neki. Olaszul és spanyolul is meg akart tanulni, de ahogyan én tudom, nem igazán sikerült.” A Bild Sepangban felvetette Hamiltonnak a kérdést, hogy tényleg szeretne-e németül tanulni a jövőben, aki így válaszolt: „Nem, ez nem szerepel a terveim között.”

Íme egy szösszenet arról, hogyan beszél Hamilton olaszul...

...és spanyolul:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: