DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Menetpróba - Ford EcoSport Titanium 1.5 TDCI M6

Kipróbáltuk a „kék ovál” felfrissített szabadidő-modelljét dízelmotorral és elsőkerék-hajtással. Ez a kombináció ideális választás azoknak, akik kisebb autóban gondolkodnak, és sokat közlekednek.

Fontos adat a külseje miatt korábban sokat kritizált EcoSporttal kapcsolatban, hogy az általunk tesztelt, alaposan felfrissített verzió a korábbiakhoz képest 2300 ponton változott. Ami pozitívum, hogy a craiovai gyárba beleölt 200 millió euró és a sok munka meghozta az eredményét Európában: tavaly, az első negyedévben 18 454 darab EcoSport kelt el, az idén pedig 23 827. Ez mutatja, hogy jó úton jár a kis SUV, amely egy vállalható külsejű, jó technikájú, a mai igényeknek tökéletesen megfelelő autóvá vált. Az egyterű-láz miatt persze a 4096 mm hosszú gépezet házon belül veszélyes lehet a Fiestára is, mert nála magasabb üléshelyzetet, testesebb karosszériát kínál…    

ford-eco-sport-meentproba-02



A trendiséghez hozzájárul, hogy rengeteg vezetői segéddel látták el, ezen felül jól személyre szabható, például a tesztautónk kétszínű fényezésben pompázott. Az utastérbe az új Fiestából ismerős műszerfalat és a Focus kormányát szerelték. A mai Fordoknál megszokott, 8 colos, angol nyelvű táblagép található a műszerfalon, ami gyors és nagyon jól kezelhető. Egyetlen hibája, hogy nem tud magyarul, cserébe a B&O Play hangrendszer remekül szól.

ford-eco-sport-meentproba-04

A gépészeti résszel sincs gond: a váltó nagyjából húszcentis úton jár, de SUV-hoz képest jó a kapcsolási érzete. A motor az új, 1,5 literes EcoBlue négyhengeres dízel, amely a nyomatéka miatt a legjobban illik az autóhoz. A 14 másodperces gyorsulás a legrosszabb a motorok között, viszont a tankolásnál behozza turbós benzinesekkel szembeni hátrányát: ötliteres átlagot könnyedén lehet vele produkálni. Ez a hosszú váltóáttételezésnek is köszönhető, a motor 90 km/óránál 1650-et, 110 km/óránál pedig 1900-at forog.

ford-eco-sport-meentproba-03

Műszaki adatok:

Hossz/szél./mag.: 4096/1816/1653 mm

Motor: 1499 cm3, 100 LE/ 3600, 215 Nm/1750

Gyorsulás (0–100 km/h): 14 s

Ár: 7 970 000 Ft (alapár: 6 495 000 Ft)

Tesztautó: Ford Közép- és Kelet-európai Kft.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: