Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. július 20. péntek
Autó

Shell Helix Ultra 0W: egy új korszak motorolaja

Új kenőanyagot vezet be a piacra a Shell, és a világ egyik legnagyobb olajvállalata ennek kapcsán szinte mindent igyekezett megmutatni az újságíróknak az autózással kapcsolatban: voltak világsztár versenypilóták, élményautózás, technikai háttéroktatás, és még egy kutatás eredményeinek a publikálását is éppen erre az eseményre időzítették a szakemberek.

A mai motorok sokkal kompaktabbak és erősebbek, mint valaha. Vegyük csak az M3as BMW-t, amelyben 2008-ban még egy 4 literes, V8-as erőforrás dolgozott, és 414 lóerőt tudott leadni. Tíz évvel későbbi utódját egy háromliteres szív mozgatja, amelyhez csupán hat henger, de 493 lóerő társul.

shell-kenoanyag-00

Nem nehéz belátni: a korszerű turbófeltöltős motorok felé történő elmozdulás a jobb üzemanyag-hatékonyság és az alacsonyabb kibocsátás miatt egyre népszerűbbé teszi őket az autógyártók és ügyfeleik számára, de ez komoly kihívást jelent a mérnököknek. Mivel ezek az erőforrások nagy nyomás alatt működnek és szélsőséges hőmérsékletet érnek el, hajlamosak lehetnek problémákra, beleértve a súlyos hajtómű-meghibásodást is – hacsak nem kapnak különös gondoskodást.

Annak érdekében, hogy az ügyfelek autói mindig védettek maradjanak, miközben a lehető legjobb teljesítményt élvezhetik, a vállalat új megoldást kínál, és bevezeti a Shell Helix Ultra 0W teljesen szintetikus motorolajokat. Ezeket az új, alacsony viszkozitású kenőanyagokat úgy tervezték, hogy a modern erőforrások működtetése során kialakult extrém körülményeket a lehető legoptimálisabban kezeljék.

shell-kenoanyag-01

Jochen Lach, a motorsportkenőanyagok felelőse, Augusto Farfus, DTM-pilóta, Thierry Neuville és Dani Sordo, WRC-versenyzők: nehéz volt nekik ellentmondani, amikor az új kenőanyag hatékonyságáról győzködték a hallgatóságot

A magasabb fordulatszámok miatt kialakuló rendszeres túlterhelések, és az ezzel járó magasabb motorhőmérsékletek kezelésére a Shell Helix Ultra 0W-t úgy alakították ki, hogy a turbófeltöltőnek is a lehető legjobb védelmet biztosítsa, mivel az olaj itt akár 1000 °C-on is védi az alkatrészeket. Az új kenőanyagnak emellett az is feladata, hogy csökkentse a káros lerakódások kialakulását, így mindig tökéletes marad a működés, függetlenül attól, hogy milyen forró a motor. A Shell egy úgynevezett PurePlus technológiájával hozza létre új termékét: az újdonság egy úgynevezett gáz-folyadék (GTL) folyamat során jön létre, amely a földgázt kristálytiszta alapolajjá alakítja át. Mivel a bázisolaj szinte teljesen mentes a kőolajban általában megtalálható szennyeződésektől, a Helix Ultra 0W teljesen szintetikus motorolajok a szakemberek szerint tisztán és megfelelő kondícióban tartják a motort.

shell-kenoanyag-02

A vásárlók meggyőzéséhez még egy aduászt bevetett a Shell: a mérnökeik azt állítják, hogy új motorolajuk alacsony viszkozitású, kis súrlódású összetétele segít akár 3% -kal nagyobb üzemanyag-megtakarítást is elérni. Hígabb, tisztább olajként kevésbé hajlamos az elpárolgásra, ez kisebb súrlódást és fogyasztást eredményezhet. A cég állítása szerint nem véletlen, hogy az újdonság elsődleges tesztelői, például a Scuderia Ferrari, a BMW Motorsport és a Hyundai Motorsport is pozitív visszajelzést adott a termékkel kapcsolatban – ez utóbbiról a legilletékesebbek külön is meséltek az újságíróknak.

A versenyautóban ugyan csak a legritkábban szempont, de a közutakon fontos lehet, hogy a kisebb fogyasztás milyen mértékben csökkenti az ember ökológiai lábnyomát. A Shell számításai szerint Helix Ultra 0W motorolaj alkalmazása a cég szakemberei szerint évi átlagosan 14 500 km-es éves futásteljesítmény és 3% -os üzemanyag-megtakarítás alapján körülbelül 70 kg széndioxiddal kevesebbet termel. Ha mindezt szemléletesebbé akarjuk tenni, úgy kell elképzelnünk a dolgot, hogy nagyjából 7000 csésze kávé előállításához szükséges energiát spórolunk meg. Nem meglepő, hogy ennek analitikájára komoly szerepet kapott a technikai bemutatón a forró, fekete, koffeines frissítő…

A kutatók és a mérnökök szavaiban természetesen nem illik kételkedni, de a fentiek megerősítésére különleges „szakértőket” is felvonultatott a Shell. Az általa támogatott szériák közül ugyan a Ferrari az Osztrák GP okán éppen mással volt elfoglalva, ám egy versenymérnök így is az újságírók rendelkezésére állt.

shell-kenoanyag-03

Nála érdekesebbnek bizonyult azonban a Hyundai Motorsport két gyári WRC-pilótája, a ponttáblázatot vezető Thierry Neuville és kollégája, Daniel Sordo, akik a rendezvénynek helyt adó dél-franciaországi Michelin tesztpályán nem voltak restek megautóztatni a lelkes közönséget. E sorok íróját a spanyol ász vitte két rövid kör és két perc erejéig a fellocsolt helyszínen, hogy elképedjen, mi történik menet közben a világ jelenleg legjobb raliautójában.

shell-kenoanyag-04

Következett egy vezetéstechnikai oktatás gyönyörű és vadonatúj M4-es BMW-kkel (tudják: 8 henger helyett csak hattal, mégis nagyobb teljesítménnyel!), majd desszertként a bajor vállalat motorsport-szekciójának egyik legér tékesebb pilótája, a showman-szerepben is mindig tündöklő Augusto Farfus mutatványa szerepelt a képzeletbeli étlapon.

shell-kenoanyag-05

A brazil tehetség a döntött oválkanyarokban 200 feletti tempóban, a szlalompályán tövig nyomott gázpedállal és farolva bizonyította képességeit, közben pedig fülig érő szájjal, nevetve magyarázta, milyen egyszerű is ez az egész…

 

ILYEN SOFŐRÖK  VAGYUNK

Az olajvállalat nemcsak az új kenőanyagát mutatta be a sajtónak, hanem egy érdekes európai tanulmány eredményét is, melyben hat kategóriára osztva határozták meg, hogy ki miért is szeret vezetni pontosan. A cég a „Shell Helix Ultra Drive On” kampány keretében szeretné elérni, hogy az emberek újra visszatérhessenek a vezetés tiszta élvezetéhez, és túllendüljenek azokon a hétköznapi akadályokon, amelyek meggátolják őket ebben. Különleges eredménye volt a kutatásnak, hogy kiderítette: a motorosok jelentős része a „Hatékony” kategóriába tartozik, ez a csoport teszi ki a résztvevők 22,4%-át. A hatékony sofőrökre jellemző, hogy pontosak, precízek és figyelmesek a mindennapi, előre megtervezett utazásaik során (mint például a napi munkába járás) és hatékonyabban reagáltak az olyan vezetési helyzetekre, amikor ők irányították a szituációt.

shell-kenoanyagok-06

A „Drive On European Study” névű kutatást a brit Kantar TNS piackutató cég végezte el 9 országban, és arra is rávilágított, hogy a vizsgált sofőrök 19,6%-a a „Barátságos” kategóriába tartozik, akik felelősségteljesen és gyakorlatiasan vezetnek, de élvezik, ha velük van valaki és támaszkodhatnak rá az útjuk során, például család, vagy a barátok.

A MÁSIK NÉGY KATEGÓRIA A KÖVETKEZŐ VOLT:

„GONDOSKODÓ” (17,6%): megfontolt sofőrök, akik minden helyzetben nyugodtak tudnak maradni és megbízhatóan vezetnek. Az egyszerűség és a biztonság a két fő jelszavuk, jól reagálnak az olyan hétköznapi helyzetekben, mint például a gyerekek iskolába vitele, a zenére vezetés, lassú haladás egy ismeretlen területen, vagy a látvány élvezete a biztonság szem előtt tartása mellett.

„GONDATLAN” (17%): A szórakozás és a függetlenség jellemzi ezt a kategóriát. Szeretik a függetlenséget és a szabadságot vezetés közben. A legjobban az olyan helyzeteket szeretik, mint például a rövid hétvégi kiruccanások vagy a cél nélküli kocsikázás. Szeretik, ha arra mehetnek, amerre csak akarnak.

„MAGABIZTOS” (13,3%): Az utak királya. Élvezik, ha megmutathatják mindenkinek, mennyire élvezik a vezetést a luxuson és a nyers teljesítményen keresztül. Jól reagálnak az olyan vezetési szituációkra, mint például a nagy sebesség, nehéz vezetési körülmények, és drága autók használata, amit a járókelők és más sofőrök megcsodálhatnak.

„DINAMIKUS” (10,1%): Igazi harcos, egy kalandozó szellem. Jól viseli a nagy sebességű vezetés feszültségét és a lassabb autók egymás utáni megelőzését az utakon. Nem szeretnek mások miatt lassítani, jól boldogulnak az éjszakai vezetési körülményekkel. Szeretik „érezni” az autót, megismerni annak határait és erejét.

A tanulmány a viselkedési formák mellett a különböző országok teljesítményét is vizsgálta. Ezek közül érdemes kiemelni néhányat, melyek meglepő, jelentősebb eltérést mutattak a nagy átlagtól, például az egyik tulajdonság nagyobb arányban van jelen:

LENGYELORSZÁG ÉS OLASZORSZÁG: A sofőrök közt jóval több a Dinamikus és a Magabiztos jellem. Szeretik, ha elismerik őket az utakon és látják, mennyit ér nekik az autójuk és az élmény, amit vele kapnak.

TÖRÖKORSZÁG: Sok az extrovertált vezető, ugyanakkor individualizmus jellemzi őket. A kutatás szerint a vezetés élménye nagy hatással van rájuk, és a megkérdezettek 25%-a vallotta be, hogy szereti a nagy sebességet az autópályákon.

BELGIUM ÉS HOLLANDIA: A legbarátságosabb és legpraktikusabb sofőrök. Gyakorlatias és felelősségteljes vezetési stílus jellemzi őket. Céljuk legtöbbször csak annyi, hogy a lehető legrövidebb úton, a legkisebb komplikációval eljussanak A-ból B-be.

SPANYOLORSZÁG: A spanyol sofőrökre volt a leginkább jellemző a nyugodtság és a tisztelet, 51% pedig úgy gondolja, remek városi vezetők, akik tisztelik a szabályokat és másokat az utakon.

ANGLIA: Rendkívül barátságos és gondatlan stílus jellemzi őket, akik élvezik a társaságot, és szeretik a rendszeres kiruccanásokat, még ha ez csak abból is áll csupán, hogy hétvégente elmennek bevásárolni.

NÉMETORSZÁG: Szeretik a jó előre megtervezett utakat, nem szeretik a spontán döntéseket, rendkívül szabálykövetőek. A kutatásból kiderült, hogy 44%-uk már napokkal hamarabb megtervezi az autós túráját, mint hogy elindulna.

FRANCIAORSZÁG: Európa autós felfedezői. Imádják, ha új helyekre látogathatnak el, 32%-uk azt is bevallotta, hogy ilyen környezetben lassabban vezetnek, hogy élvezhessék a látványt.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?