DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Ford GT: Csak egy darabot kapott Magyarország

A kék ovál hazai képviselete nemrég beszámolót tartott a tavalyi évről, amely sok sikert hozott a márkának. 2018 sem lesz rossz: például a Mustang új kivitelének sokan örülnek majd. Egy vásárló pedig kivételesen boldog, mert övé lesz itthon az egyetlen Ford GT!

A Ford azzal turbózta az egekig a GT körüli felhajtást, hogy a mobiltelefonokból ismert Gorilla Glass szélvédőjű, 656 lóerős szuperautóját nem vehette meg bárki. Komoly fordos múlttal kellett rendelkeznie a vásárlónak, hogy kifizethesse a 450 ezer dollárt, ami kb. 121 millió forint. Szamosi Viktor, a Ford Magyarország vezetője lapunknak elárulta, hogy a három éven át tartó, évi 250 darabos termelésből mindössze egy GT jutott hazánknak. A szénszálas csodaautó leszállítása 2018-ban fog megtörténni.  

 



A hazai és az európai sportkocsi eladásokat tavaly fölényesen nyerő Mustang már nagyságrendekkel jobban elérhető lesz, mint a GT. Az oka, hogy a legjobb ár/teljesítmény/kinézet arányú amerikai gép felfrissített kivitelét a Ford kiemelt kereskedéseiben májustól bárki megvásárolhatja.

Az Autósport és Formula érdeklődött még a Ford másik forró amerikai autójáról is. Szamosi Viktor elmondta, párévente felmerül az ötlet, hogy elhozzák hivatalosan is Európába a Ford F150 Raptort, de a kezdeményezés közeljövőben történő megvalósulásáról nem tud. (Kínába már exportálják a 450 lóerős „haszonjárművet”.) 

 

A tavalyi évet 16033 darab autóval piacvezetőként zárt márka idei éve az újdonságok jegyében fog telni, mert tíz teljesen új vagy ráncfelvarrott modellt dob piacra. Aki a kompakt kategóriában akarja elkölteni a pénzét, az várjon egy kicsit, mert ősszel érkezik az új Focus. Az is lazítson, aki pénzt akar megtakarítani, mert a kifutó széria is piacon lesz az utóddal párhuzamosan, aminek viszont jó árat szabnak.

A Ford tavaly elindított kezdeményezései tovább folytatódnak. Az egyik a középiskolákkal együttműködő, az autószerelő szakmát népszerűsítő Ford Karrier Program, a másik a friss jogosítványosok képzése, a Ford Driving Skills for Life.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: