DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Király Viktor vezetéstechnikai pályán járt a Toyota C-HR-rel

A nemzetközi szinten is jegyzett népszerű hazai énekes, Király Viktor immár egy éve egy környezetbarát hibrid Toyota C-HR-rel autózik. Az előadót az elmúlt időszakban hétről hétre a Sztárban sztár zsűrije előtt láthattuk brillírozni, ott egyértelműen bizonyította, a színpad számára hazai terep. Vajon ugyanez a helyzet egy vezetéstechnikai pályával is?

A napokban a Toyota C-HR márkanagyköveteként óriásplakátokon, valamint rádió és TV-szpotokban is feltűnő előadó kifejezetten sokat, több, mint évi 20.000 kilométert tesz meg autójával a koncertekre járva, így baráti körben gyakran viccel azzal, hogy ő tulajdonképpen nem csupán énekes, de kicsit sofőr is. Az énekes eddig szerencsére nem került balesetveszélyes helyzetbe, de kifejezetten örült a Toyota által felkínált lehetőségnek, hogy kipróbálja vezetési tudását egy vezetéstechnikai pályán, kiélezett helyzetben, mégis abszolút biztonságos körülmények között.

Amint a helyszínen készült videóban is látható, a rántópadon hamar kiderült, hogy bár a színpadon nemigen lehet kihúzni a lába alól a talajt, egy defekt, vagy felúszás elsőre egy évi több tízezer kilométert megtevő rutinos vezetőt is nehéz helyzetbe hozhat. Viktor azonban hamar ráérzett a megfelelő kormánymozdulatokra, és harmadszorra más sikerrel vette az akadályt.

 



 „Mindenkinek ajánlom, hogy a saját autójával tegye próbára képességeit egy vezetéstechnikai pályán, hisz az én példám is azt mutatja, egy kis gyakorlással már rá lehet érezni a megfelelő technikára, és sikerrel visszahozható az autó egy elsőre meglehetősen ijesztő helyzetből is.” – fogalmaz a népszerű énekes.

„Kétségtelen, hogy a C-HR meglehetősen jóindulatúan viselkedik, és az első meglepetés után minimális ellenkormányzással stabilan meg tudtam tartani az autót. Más autóval talán nekem sem ment volna ilyen gyorsan, éppen ezért fontos, hogy mindenki azzal az autóval gyakoroljon, amelyet a mindennapokban is vezet.” – véli Király Viktor.

Viktor egyébiránt kifejezetten jól érezte magát a pályán, és mint mondta, játékos tanulásnak fogta fel a lehetőséget. A helyszínen készült rövid videó teljes terjedelmében itt tekinthető meg: 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: