DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

A Nissan elektromos prototípusa Goodwoodban

Pontosan 70 évvel a Nissan első elektromos járművének bemutatása után a Nissan BladeGlider sportautó-prototípus állt a hétvégén a Goodwood Festival of Speed-en középpontjában. A BladeGlidert Lucas Ordóñez, a NISMO pilótája vezette.

A Nissan elektromos járműveinek sikertörténete 1947-ben, a Tama nevű, teljesen elektromos modellel kezdődött meg, ami egy teljes töltéssel mintegy 65 kilométeres hatótávolságot kínált.

Gareth Dunsmore, a Nissan Europe elektromos járművekért felelős vezetője ezen esemény kapcsán elmondta: „A Nissan BladeGlider tökéletesen mutatja, mennyi innovációt, élményt és szenvedélyt kínálnak az elektromos autók. A Nissan elektromos autóinak sikertörténete 70 éve, a Tamával indult, a BladeGliderben pedig az ilyen autók tervezésében és gyártásában azóta szerzett összes tapasztalatunk megmutatkozik.”

A BladeGlider bemutatkozásának csúcspontját jelentette a világhírű autós találkozón, hogy sikeresen teljesítette az esemény ikonikus hegyi felfutóját, emellett rengetegen voltak kíváncsiak rá a paddockban kiállítva is.

 



A három nap során a modell sikeresen szemléltette a Nissan Intelligent Mobility jövőképét, melynek célja, hogy a Nissan modelleket a jövőben a jelenleginél is nagyobb magabiztosság, összekapcsoltság és élmények jellemezzék. A BladeGlider emellett a Nissan által a fenntartható energiahasználatról szóló párbeszéd ösztönzésére elindított  #ElectrifyTheWorld kezdeményezést is segíti.

A Tama 1947-es megjelenése óta a vállalatnál komoly tudás halmozódott fel a kibocsátásmentes technológiák terén. A cég az elektromos autók forradalmának úttörője volt a világ első tömeggyártású elektromos személyautója, a Nissan LEAF 2010-es bemutatásával. Ezt 2014-ben követte a világ első elektromos furgonja, az e-NV200.

A BladeGlider megépítését az a szándék vezérelte, hogy érzékelhetővé tegye a LEAF és az e-NV200 tulajdonosok által naponta megtapasztalt élményeket. Az autó megépítésében a Nissant az angliai Williams Advanced Engineering segítette, mint technikai partner.

A Nissan már több mint 311 000 elektromos járművet értékesített világszerte. A Nissan elektromos gépjárműveinek sikertörténete szeptemberben az új, második generációs Nissan LEAF bemutatkozásával folytatódik.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: