DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Egyéb

Megérkezett Budapestre az e-rali mezőnye

Június 9-én rajtolt az e-Tour Europe, az elektromos autók rali versenye, ami 9 napon keresztül, 9 európai fővárosba látogatott, teljes mértékben üzemanyag-felhasználás nélkül, ugyanis a verseny célja az volt, hogy mindenkinek eljuttassa üzenetét: az elektromobilitás működő, hatékony és egészséges technológia.

A versenyen 18 csapat indult, köztük  a Volkswagen színeiben egy új, 300 kilométeres hatótávú e-Golf, a volánnál Bíró Csongor újságíróval. A Wolfi-nak becézett autó Budapestről indulva egészen Bécsig ment egy töltéssel,  224 km-t simán kibírt az e-Golf, ráadásul még 39 km-nyi töltés maradt benne.  A második töltéssel is simán elment 280 km-et, ráadásul az IKEA-ban ingyen is lehetett tölteni, így még gazdaságosabbá vált az utazás Müchenig, ahol a verseny kezdődött.

19059967_336106860141702_4666919535064765777_n



Münchenből Ludwigsburg felé autóúton 100-zal repesztve, meglepetésre javított eddigi hatótávján és a megtett + megtehető hatótávolságot számítva  mintegy 316 kilométerre elegendő energiáról adott számot. Innen Stuttgartba érkezett probléma nélkül, a számítások szerint 9 forint/km a költsége, és Luxemburgba is úgy érkezett az e-Golf, hogy a 300 km/h-s hatótávolság felett teljesített, és így 6,6 ft/km-re csökkent a költség.

Brüsszelig is tökéletesen teljesített a Volkswagen, innen Eindhovenbe, ahol újra tudtak tölteni. 2000 megtett kilométer utá megállapították, hogy az elektromos autó már csak azért is jó, mert nem találkoztak még foglalt töltővel egy országban sem.  Eindhovenből Celléig is jól fogyasztott Wolfi, már csak 4 forintba kerül vele egy kilométer. Berlinbe menet Bíró Csongor  „hazavitte” az autót Wolsburgba, az Autostadt-ban az anyavállalat csapata fogadta a magyar versenyzőt és Wolfit. Berlinbe is gond nélkül megérkeztek, ahol egy lakótelepen tudtak tölteni, a költség 3,5 forintra csökkent.

Drezda után Pozsonyba vezetett az út, onnan pedig június 16-án Budapestre érkezetek, ahol az érdeklődők vele, és több mint 100 másik villanyautóval is találkozhatnak a Hősök terén. Az eddig megtett út: 3441 km volt, töltési költség 0 €; 1 km így a teljes utazásra számítva 0,8 centbe került (azaz 2,5 forintba); maximális sebesség 110 km/h; klíma nélkül, eco+ és eco módban. A nap a töltésről szólt, de Wolfinak hatalmas sikere volt, folyamatosan fotózták. Az eseményre a főpolgármester-helyettes és több államtitkár is kilátogatott.

19149051_338329483252773_8957384248355046581_n

A hét végén Budapestről Zágrábba vezetett Wolfi útja, ahol szintén sok lehetőség volt ingyenesen tölteni a kocsit, és Ljubjlanában sem akadt semmi probléma. Innen azonban Bíró Csongor merész vállalkozásba kezdett, ugyanis az autópálya helyett felvitte Wolfit a Großglocknerre, Ausztria 2504 méter magas legmagasabb csúcsára. A stratégia be is jött, fent a hegyen is tudta tölteni az e-Golfot, itt pihent meg Wolfi, ami a legmagasabb pont, ahová valaha elektromos autó feljutott.

A Volkswagennek nagyon jó esélye volt a bronzéremre, de Csongor és a Facebook követői úgy döntöttek, hogy inkább legyen magasságtartó rekorder.  Összesen 3600 kilométert tettek meg, és egy töltés átlagosan 340 km-ig vitte el a járműipar.hu csapatát. Június 19-én dél körül indultak Budapestre, ahol Wolfi visszafoglalhatta a parkolóhelyét a Volkswagen autóparkjában. Csongornak gratulálunk teljesítményéhez és köszönjük az e-Golf  menetpróbáját!

A Volkswagen márka a világ több mint 150 piacán van jelen és 14 ország összesen több mint 50 helyszínén gyártja járműveit. A Volkswagen 2016-ban mintegy 5,99 millió gépkocsit gyártott, köztük olyan kiemelkedően népszerű modellsorozatokkal, mint a Golf, a Tiguan, a Jetta és a Passat. Jelenleg a Volkswagen világszerte 218 ezer főt foglalkoztat, a márka 7700 márkakereskedése pedig 74 ezer dolgozónak ad munkát. A Volkswagen folyamatosan dolgozik az autógyártás további fejlesztésén. Az E-mobilitás, a Smart mobilitás és a márka digitális átalakítása a jövő tekintetében egyaránt kulcsfontosságú stratégiai területnek számít.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: