DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Goodwood-ban érkezik az új Lexus LC kupé

A Toyota prémium márkája, a világ vezető hibrid gyártójaként ismert Lexus a június 29. és július 2. között megrendezett legendás Goodwood Festival of Speed alkalmával nagyszabású ünnepségen mutatja be a az autózás szerelmeseinek a július 1-től már Európában is rendelhető vadonatúj, többszörösen dizájndíjas szupertsportkupéját, az LC-t.

A szaksajtó és nemzetközi dizájn-zsűrik elismerését egyöntetűen kivívó, a legújabb generációs hibrid technológiával és V8-as benzines motorral egyaránt elérhető vadonatúj Lexus LC előkelő helyet kap majd a Lexus standján, sőt a híres hegyi futamon is látható lesz a fesztivál ’Bepillantás’ című programján, amit a legújabb, hamarosan érkező presztízsautók számára rendeznek. A hegyi futamra a V8-as motorral hajtott LC 500 modellt nevezi be a Lexus, míg a standon kiállított öt autó közt ott lesz az LC 500h benzines-elektromos hajtású hibrid is: ez az első olyan jármű, amelyben a forradalmian új Lexus Multi Stage Hybrid Rendszer működik. Mindegyik autó a lenyűgöző Sport Plus kivitelben lesz látható, vagyis a kupékat karbonszálas betétek, Alcantara kárpitozás és tetőkárpit és 21 colos kovácsolt könnyűfém keréktárcsák díszítik, és felszereltségükben olyan fejlett menetdinamikai berendezések szerepelnek, mint az összkerékkormányzás, a változó áttételű kormánymű és a részlegesen önzáró differenciálmű.

Lexus_LC_3_3



Idén a Lexus a fesztivál fő támogatója, és mivel a rendezvény a sportos teljesítmény és stílus Mekkájának számít, a márka az itthon is a Lexus értékesítések oroszlánrészét kitevő RX és NX SUV-modellek F Sport változatait is kiállítja, sőt a standon az RC F nagy teljesítményű kupét is megcsodálhatják a látogatók.

Lexus_LC_5_1

Az RC F egyébiránt komoly sikerekkel nyitotta meg első szezonját a nemzetközi GT-bajnokságban, és a hegyi futam néző némi ízelítőt kapnak abból, mire is képes az autó új GT3-változata, amely eredményesen veszi fel a harcot a világ legjobbjaival az észak-amerikai IMSA sportkocsi-versenyeken és az európai hosszútávú futamokon. Az előzetes becslések szerint több mint 200.000 ember látogat majd el a fesztiválra – vagyis ennyien számíthatnak arra, hogy Goodwoodban a Lexus LFA szupersportkocsit is újra viszontláthatják.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: