DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Budapestre tart Európa legnagyobb villanyautó versenye

A hétvégén indult Münchenből az a 9 napos és mintegy 4000 km-es túraverseny, amely e hét pénteken érkezik a budapesti Hősök terére, ahol a Magyar Elektromobilitás Szövetség szervezésében, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tarlós István főpolgármester védnöksége mellett ingyenes családi rendezvény keretében fogadják a versenycsapatokat. Kilenc nap alatt tizenkét országot és kilenc fővárost – köztük Budapestet – érint az idei eTourEurope, a 100 százalékban elektromos autók legbátrabb európai rally-ja. A negyedik éve meghirdetett, idén június 9. és 18. között zajló rendkívüli autóverseny célja az elektromos autók teljesítményének és megbízhatóságának bemutatása még hosszú távú utazás során is. A 14 résztvevős mezőnyben két magyar csapat is indult, és idén először Budapest az egyik kiemelt helyszín.

Ma már egyre gyakoribbak az utakon az innovatív e-járművek, köztük az elektromos autók. Az eTourEurope célja, hogy a versenyek és túrák tapasztalatainak felhasználásával felhívja a döntéshozók figyelmét a megbízható sűrűségű, szabványokban egységes és könnyen hozzáférhető töltőhálózatok szükségességére. A cél, hogy a mobilitás környezetbarát, fenntartható volta mellett kényelmes is legyen, és a járművezetők számára az átállás ne jelentsen túl nagy kompromisszumot. A gyorstöltők számának növelése elengedhetetlen az elektromos járművek nagyobb arányú elterjedéséhez.

e-tour-europe-01



A fejlesztés ezért két irányú. Egyrészt kiemelt cél a töltők kapacitásának növelése, hogy a mai széles körben elterjedt 50 kW-os töltési kapacitást 300 kW-ra vagy akár még magasabbra növeljék, párhuzamosan az akkumulátorok fejlesztésével. A cél, hogy 10 perc alatt akár 300 km-es hatótávra elegendő e-üzemanyagot  tölthessünk a járműbe. Másrészt a gyártók folyamatosan növelik járművek hatótávolságát – a mai modellekkel akár 300-500 km-es névleges, azaz 200-300 km tényleges hatótáv érhető el, és ez az érték az újabb modelleknél még tovább emelkedik majd.

e-tour-europe-02

A verseny alatt a villanyautók egyre javuló teljesítményükről és megbízhatóságukról is számot adhatnak. Az e-rally résztvevői június 10-én indultak Münchenből, és 3621 km megtétele után június 18-án érnek célba Salzburgban. Az átlagos napi táv 402 km, a rally ideje alatt megrendezésre kerülő 16 eseményre a szervezők több mint 50 000 látogatót várnak.

A Magyar Elektromobilitás Szövetség által szervezett budapesti állomás védnökei Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tarlós István főpolgármester. A kormány elkötelezettségét jól tükrözi, hogy a szén-dioxid kvóta eladásából származó állami bevételek jelentős részét a hazai elektromos közlekedés fejlesztésre kívánja fordítani. A kormány és a főváros is megállapodást kötött a közelmúltban a budapesti töltőinfrastruktúra további fejlesztésre vonatkozóan. Ennek keretében akár többszáz új közterületi töltőpont létesülhet, amelyre már ma is nagy igény mutatkozik a villanyautósok körében.

e-tour-europe-utvonal-2017_1

eTourEurope2017 Budapest

2017. június 16-án érkezik hazánkba a rally, immár negyedik alkalommal. Az előző évek sikereinek köszönhetően Budapest idén nem csak egy találkozási- illetve töltőpont, hanem egy teljes napi állomás. A versenyzők a Hősök terére futnak be, a túra magyar szakaszán tervezett töltőpontok Győrben, Tatabányán, Siófokon és Nagykanizsán találhatók.

A péntek reggel Csehországból induló versenyzők rátermettségüktől és autóik teljesítményétől függően 16 és 19 óra között érkeznek a térre, a nap nyertesét 19:30-kor hirdetik ki. Az idei évnek különös aktualitást ad az, hogy elkészült Budapest hosszú távú fenntartható közlekedési stratégiája (sustainable urban mobility program – SUMP), és ezzel Budapest is csatlakozott az európai városok azon köréhez, amelyek már a zöld útra léptek. Budapest ennek szimbolikus kifejezésére saját színeiben csapatot is indított a Magyar Elektromobilitás Szövetséggel együttműködve, a Volkswagen támogatásával. A Budapest fotóját Európán körbehordozó Volkswagen e-Golfot vezető Bíró Csongor, illetve Galambos Anna mellett a magyarok egy másik hazai csapatnak is drukkolhatnak, az Autónavigátor.hu Ford Focus Electricet vezető pilótáinak, Katona Mátyásnak, Krámli Annamáriának és Komlós Marcellnek.

e-tour-europe-03

„Be part of it!”, azaz „Légy része!” szlogennel, akárcsak a túra többi állomásán, Budapesten is találkozóra hívják a villanyautók és egyéb elektromos járművek tulajdonosait és az emobilitás iránt érdeklődő látogatókat. A „Budapest Electric” kezdeményezés egy rekordkísérlet, a cél 100 elektromos jármű felvonultatása egy helyen. A vakáció első napján, június 16-án 14 és 20 óra között a Hősök terére ellátogató kicsik és nagyok számos egyéb program mellett elektromos motorkerékpárokat, kerékpárokat, rollereket és Segway-t is kipróbálhatnak az ingyenes családi napon.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: