DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

A Lexusnak áll a zászló?

Miközben a jelek szerint a dízel botrány még egyes prémium gyártókat sem kerülte el, a Toyota prémium márkája, az értékesítéseit hazánkban is elképesztő ütemben növelő Lexus nem csupán nem kínál dízel modelleket, de értékesítéseiben kimagasló arányban szerepelnek a környezetbarát hibrid modellek: az idei év első négy hónapjában az Európában eladott Lexusok 68%-a hibrid volt, míg Magyarországon ez 95,7%-ot tett ki.

A Toyota luxus márkája, a mára a világ vezető prémium hibrid autógyártójaként ismert Lexusnem csupán Magyarországon teljesít kiválóan, ahol az év első négy hónapjában gyakorlatilag megduplázta értékesítéseit a tavalyi év azonos időszakához képest: a prémium piac legszélesebb hibrid portfólióját kínáló japán prémium gyártó hatalmasat profitálhat a dízelek iránti bizalomvesztésből, amelyben több versenytársa is érintett.

Uj_Lexus_LS_2_1



A 2017 első negyedévében a Toyotával közösen a magyarországi környezetbarát hibrid eladások 86,5%-át jegyző Lexus minden modelljéhez elérhető ugyanis hibrid hajtású változat, ami nagymértékben járul hozzá ahhoz, hogy a japán luxus márka több hibrid autót adott el eddig világszerte, mint összes prémium versenytársa együttvéve. Az Európa számos nagyvárosából már most kitiltott vagy kitiltani tervezett dízel technológia magánvásárlók és flottafelhasználók között egyaránt rohamosan csökkenő népszerűsége pedig további teret adhat a hibrid meghajtás a tervezettnél is gyorsabb ütemű elterjedésének, és így az európai és hazai újautó piac zöldülésének.

A fentiek fényében kétségtelen, hogy a prémium piac zöldülésének élharcosa a Lexus, amely több, mint egy évtizede a környezetbarát hibrid technológia úttörője. A márka a modelljeiben bemutatkozó forradalmi technológiák és innovációk sora, valamint legendás megbízhatósága, és nem utolsó sorban futurisztikus, letisztult formavilága révén pedig elképesztő ütemben növeli értékesítéseit: elég ha csak az NX és RX crossoverek látványos sikerére, vagy pedig az idén érkező LC szupersport kupét és LS luxus szedánt övező felfokozott várakozásra gondolunk.

Lexus_LC_1_2

„A dízel technológiával szemben európai szinten tapasztalható bizalomvesztés és a dízel értékesítések ennek nyomán megfigyelhető visszaesése, amit várhatóan tovább gyorsít majd az ezzel a technológiával hajtott modellek számos európai nagyvárosból történő kitiltása, valóban nagy lehetőséget jelent a környezetbarát hibrid technológia szinonimájaként is ismert Lexus számára.” – fogalmaz Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.

Lexus_NX_3_2

„Ennek köszönhetően, a piac legszélesebb prémium hibrid modellportfóliója révén minden esély meg van arra, hogy saját területükön sikerül majd megszorítanunk európai prémium versenytársainkat. Miközben a Lexus legerősebb piaca hagyományosan Észak-Amerika, az immáron azt követő Kína után Európa, Japánt is megelőzve feljött a második helyre.” – avat be a szakember.

A Magyarországon három év alatt megnégyszereződő hibrid értékesítések növekedésének ütemét, amelynek a prémium piacon a Lexus, a középkategóriában a Toyota a legnagyobb nyertese, a környezetbarát üzem mellett természetesen további racionális érvek is hajtják.  Ezek között említésre érdemes az alacsonyabb fogyasztás épp úgy, mint a tény, hogy egy hibrid autóban ötször kevesebb alkatrész van mint egy dízelben, és hiányoznak belőle az olyan, nem egyszer költséges javítási számlákat eredményező alkatrészek, mint a könnyen kopó turbófeltöltő, a kettős tömegű lendkerék, a karbantartást igénylő részecskeszűrő, az NOx szűrő, a kényes kuplung, a nagynyomású üzemanyagellátó rendszer, miközben még a fékrendszer is jóval mérsékeltebb kopásnak van kitéve mint egy dízel esetében. Könnyen belátható, hogy az alacsonyabb üzemanyagfogyasztás, valamint szerviz és karbantartási költségek révén a hibrid autók üzembentartási költsége messze elmarad a dízelekétől, ami már önmagában forintosítható előnyt jelent a hibrid meghajtás mellett döntő magán- és flottafelhasználók számára. A dízel modellek a korábbiak kifejtettek okán várhatóan drasztikusan csökkenő maradványértéke (az ár, amelyet használtautóként kaphatunk érte) pedig újabb érv a racionális vásárló számára a hibrid technológia mellett. Öngerjesztő folyamat ez tehát, amelyben egyértelműen a hibrid technológia fejlesztése területén évtizedes előnnyel rendelkező japán prémium gyártó indul a legjobb esélyekkel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: