DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Talmácsi és a magyar fuvarozók a Szállítmányozás Napján

A szakmai kiállítás és szakmai nap ötletgazdája a Shell kenőanyagok kizárólagos magyarországi forgalmazója, az Orbico Hungary Kft, valamint Éder Zoltán volt. A két cég együtt hívta életre a nívós rendezvényt, ahol a kilátogatók és a kiállítók rengeteg hasznos tapasztalatot oszthattak meg egymással.

A rendkívül jól sikerült rendezvény házigazdája Éder Zoltán, az Éder STT tulajdonosa volt, a vállalat lébényi telephelyén zajlott az első Szállítmányozás Napja, amit Erdei Péter, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkár helyettese, valamint Kovács Gábor, Lébény polgármestere nyitott meg. Az esemény színvonalát Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyző is emelte, aki az Orbico Hungary Kft. illetve a Shell kenőanyagok magyarországi nagyköveteként tette tiszteletét a Szállítmányozás Napján.

SzN_4



”Már az általunk szervezett korábbi eseményekből is látható volt, hogy számunkra nagyon fontos a Shell által használt technológiáknak a minél szélesebb körben történő terjesztése. Eddigi tapasztalataink alapján azt vettük észre, hogy minden beszállító önállóan sokat tesz azért, hogy minél hatékonyabban tudja üzemeltetni flottáját, ám a tesztekből kiderült, hogy az üzemanyag és a kenőanyag megfelelő megválasztásával, valamint a sofőrök alapos képzésével a megtakarítás akár a többszörösére növelhető. Ez a rendezvény nem egy kiállítás, nem egy statikus rendezvény, hanem egy szakmai nap, egy konferencia, ahol a beszállítók bemutathatják, hogy termékeik használatával milyen módon lehet még hatékonyabbá tenni a rendszert, hiszen az összes elem okos megválasztásával lehet maximalizálni a hatékonyságot. A Shell kenőanyagokat illetően a hatékonyság kulcsa az egyedülálló GTL technológia”, mondta Tamás Tamás, az Orbico Hungary Kft. kenőanyag üzletág vezetője.

SzN_3

Éder Zoltán, az Éder STT tulajdonosa pedig így nyilatkozott: “Vállalkozóként, bő 30 éves tapasztalattal a nemzetközi szállítmányozás, a veszélyes áruszállítás (ADR) és a szerviz üzemeltetés területén, úgy gondolom, hogy a technológiai innováció az egyik legfontosabb eleme ma egy modern, jövőbe mutató, stabil vállalkozásnak. Ez a nyílt szakmai nap lehetőséget nyújtott partereink, vendégeink számára, hogy közelebbről megismerkedjenek ezekkel a magas minőségű technikai eszközökkel és technológiai megoldásokkal.”

Az érdekes előadásokkal tarkított szakmai rendezvény elsődleges célja az volt, hogy a szakértők bemutathassák az érdeklődők számára a legmodernebb technológiákat, továbbá azt, hogy milyen eszközökkel, megoldásokkal lehet a lehető leggazdaságosabban üzemeltetni egy szállítmányozással foglalkozó vállalatot. A kilátogatók többek között magas minőségű modern haszongépjárművekkel, nyerges vontatókkal, félpótkocsikkal, felépítményekkel, továbbá kiváló kenőanyagokkal, alkatrészekkel és abroncsokkal ismerkedhettek meg, amelyek kivétel nélkül fontos alappillérei egy komoly szállítmányozási vállalkozásnak.

SzN_1

A kiállítók között számos, a szállítmányozás területén tevékenykedő neves illetve meghatározó vállalatot üdvözölhettünk: a lébényi Szállítmányozás Napján képviseltette magát az Orbico Hungary Kft., az Éder STT, a Kontex Kft., a TT Parts Hungary Kft. (BPW), a MARSO Kft., a DAF Hungary Kft., a Scania Hungária Kft, a Pappas Auto Magyarország Kft., Iveco Danube Truck Kft, valamint a CelverPartner Kft. (BERGERecotrail) és finanszírozási oldalról az MKB Euroleasing.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: