DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Egyéb

Bodensee Klassik - Veteránautók az alpesi tájon

Kifejezetten erre az alkalomra választott, az 1950-es évek végéről származó veteránautókkal áll rajthoz a Skoda a hatodik Bodensee Klassik versenyen, amelyet idén május 4–6. között rendeznek.

Az 1957-es Skoda 440 SPARTAK és az 1961-es Skoda FELICIA kabrió birkózik majd meg a három országot érintő tavaszi ralival, amelynek 600 kilométeres útvonala Ausztrián, Németországon és Svájcon át vezet. Mindkét jármű a csehországi Mladá Boleslav városában található Skoda Múzeum gyűjteményébe tartozik. A verseny rajtja és célja egyaránt a Boden-tó partján fekvő osztrák fesztiválváros, Bregenz.

Immár több mint 110 éve otthon érzik magukat az Alpok előterének kihívást jelentő szakaszain a nagy hagyományokkal rendelkező cseh márka járművei. Ugyanis már az automobil történelmének hajnalán úttörő győzelmeket értek el a Mladá Boleslav-i konstrukciók a ralikon és a hegyi felfutókon – ráadásul ezzel egy időben a vonzó szériamodellek az osztrák, a német és a svájci piacon is megvetették a lábukat. E három ország találkozásánál rendezik meg hat éve a neves Bodensee Klassik veteránralit. Idén három napon át tart majd a verseny Dél-Németország, az osztrák Vorarlberg tartomány és a svájci Appenzellerland régió varázslatos tájain. Különösen vonzó a táj változatossága: a történelmi járművek a Boden-tó jelentette lenyűgöző háttértől egészen a magashegyi hágókig küzdik majd fel magukat.

2017-bodensee-klassik-01



A Skoda e kihívásnak két különösen népszerű veteránnal vág neki: egy 1961-es nyitott FELICIA modellel és a kedvelt Skoda 440 egy 1957-es kivitelével – a kétajtós modell beceneve „SPARTAK”. Mindkét jármű már számtalan veterános rendezvényen vett részt Európa és Ázsia útjain.

A Skoda 440 SPARTAK az 1959–1971 között készülő OCTAVIA típuscsalád közvetlen elődje. E példány 1957-ben készült és az észak-csehországi Ústí nad Labem városában szállították ki egy vevőnek. A Skoda Múzeum a járművet 1995-ben szerezte meg és alaposan felújította. Ennek során a SPARTAK modellt pontosan abban a kivitelben építették újjá, mint amelyben a ŠKODA gyári csapata a 440-est az 1950-es évek végén az országos és nemzetközi ralikon bevetette. Szériakivitelében az 1089 köbcentiméter összlökettérfogatú motor 29,4 kilowattot (40 lóerő) teljesített, s a kétajtóst akár 110 kilométer/óra sebességig gyorsította.

Az 1961-es türkizzöld Skoda FELICIA a Skoda márka egyik legnagyobb sikertörténetének képviselője: 1959 és 1964 között összesen közel 15 ezer ügyfél döntött a csinos kabriók, a FELICIA és a FELICIA SUPER mellett – az utóbbi modell valamivel erősebb motorjával érdemelte ki az utónevét. E kétüléses járművek az 1950-es évek végének és az 1960-as évek elejének legszebb nyitott típusai közé tartoznak. Különös ismertetőjegyük például a két jellegzetes fecskefarok, amelyek vizuálisan meghosszabbítják a jármű hátulját és hatásosan kiemelik a körülbelül négy méter hosszú jármű arányait. A FELICIA műszakilag a 440-es modellre épül, ám a két karburátor jóvoltából teljesítménye 36,8 kilowattra (50 lóerő) nőtt. A mindössze 930 kilogramm saját tömeg is segíti abban, hogy végsebessége elérje a 130 kilométer/órát. A Boden-tó partján egy padlóra helyezett váltókarral rendelkező sportos kivitel áll rajthoz – a korábbi példányok váltókarja a kardánalagút helyett még a kormányoszlopra került. A Skoda Múzeum magántulajdonból szerezte meg ezt a FELICIA kabriót 1995-ben. Felújítása után valóságos közönségmágnesként tűnt fel a Skoda standján az 1998-as Nemzetközi Autókiállításon (Internationale Automobil-Ausstellung, IAA) Frankfurtban, ahol a márka új járműveivel együtt vonzotta magára a látogatók pillantásait.

A Bodensee Klassik versenyt hatodik alkalommal rendezik meg, az idei futamot 1997 előtti gyártású modern klasszikusok (youngtimer) és veteránautók számára írták ki. A festői tájak, a szakaszok gondos megválasztása, a jó szervezés és az igényes mezőny jóvoltából ez a túra a szezon első felének legnépszerűbb veterános eseményei közé tartozik. A több mint 600 kilométer során a klasszikus utasterekben ülő csapatok igen változatos utat élnek meg a megszámlálhatatlan szerpentinnel jellemzett meredek hágóktól a festői völgyekbe való lélegzetelállító leereszkedésig, ez utóbbi gyakran gyorsabb tempóra csábítja őket.

A 180 nevezett járműből álló mezőny első résztvevője Bregenzből, a vorarlbergi nagyvárosból május 4-én, csütörtökön 14 órakor rajtol el. Két nappal később, szombat délután a veterán járművek és youngtimerek ugyanott haladnak majd át a célvonalon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: