DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Kiütik a dízeleket a hibrid autók

Ahogy Európa legtöbb országában, úgy Magyarországon is sokáig a dízel autók voltak a vállalati flottabeszerzések favoritjai, ez azonban drasztikusan változhat a közeljövőben, ami számos tényezőre vezethető vissza.

A flottafelhasználók esetén a beszerzési áron túl, amely tekintetben ma már a dízel és a benzin és hibrid autók között nincs lényegi különbség, fokozott súllyal esnek latba az üzemben tartási költségek (TCO), ahol egyértelműen a a benzin és elektromos meghajtást kombináló hibridek felé billen a mérleg. Az utóbbi időben – a több gyártót is értinő, „dízelbotrányként” aposztrofált jelenség óta különösen - ezen felül egyre fontosabbak a vállalatok számára a környezetvédelmi szempontok is, hiszen az, hogy milyen autókat használ, fontos üzenetet közvetít a vállalatról. Tovább árnyalja a képet a dízel meghajtás tervezett kitiltása több európai nagyvárosból, ami rendkívül negatívan hathat ezeknek az autóknak maradványértékére.

Toyota_C_HR_1_2



Három év alatt megnégyszereződött a környezetbarát hibrid autók értékesítése Magyarországon: míg 2014-ben még csupán 537 hibrid gépjármű talált gazdára hazánkban, 2016-ra ez a szám elérte a 2072 darabot, és az idei évre további, hasonló ívű növekedés prognosztizálható. A teljes piachoz mérten egyelőre még mindig csak kis szeletet hasít ki a városi közlekedés során a környezeti terhelést drasztikusan csökkentő, és nem utolsósorban látványos üzemanyag megtakarítást lehetővé tévő technológia, hiszen tavaly még csupán 2,1%-ot hasítottak ki a hibrid eladások a hazai piacból, a fejlődés íve és dinamikája azonban mindenképpen ígéretes, különösen annak fényében, hogy a hazai piacon még mindig meghatározó flottapiac is kezd elfordulni a dízel meghajtástól a hibrid technológia felé.

Ebben több tényező játszik szerepet, kezdve attól, hogy ma már egy hibrid autó ára nagyságrendileg egy hasonló felszereltségű dízelének felel meg, az alacsonyabb fogyasztáson át egészen addig, hogy egy hibrid autóban ötször kevesebb alkatrész van mint egy dízelben, és hiányoznak belőle az olyan, könnyen költséges javítási számlákat eredményező alkatrészek, mint a könnyen kopó turbófeltöltő, a kettős tömegű lendkerék, a karbantartást igénylő részecskeszűrő, az NOx szűrő, a kényes kuplung, a nagynyomású üzemanyagellátó rendszer, miközben még a fékrendszer is jóval mérsékeltebb kopásnak van kitéve mint egy dízel esetében. Könnyen belátható, hogy az alacsonyabb üzemanyagfogyasztás, valamint szerviz és karbantartási költségek révén a hibrid autók üzembentartási költsége messze elmarad a dízelekétől, ami már önmagában forintosítható előnyt jelent a hibrid meghatjás mellett döntő flottafelhasználók számára.

Korábban az akkor még valamivel magasabb ár mellett ugyanakkor a hibrid technológia szélesebb körű elterjedésének gátja volt a limitált modellkínálat, hisz nagyon kevés gyártó kínált hibrid modelleket. Nem véletlen, hogy a húzó márkának a hibrid piacon a világon és hazánkban is egyértelműen a technológiát pont idén 20 éve kifejlesztő Toyota, és prémium márkája, a Lexus bizonyult: a tavaly Magyarországon eladott hibrid autók 82,2%-át ez a két márka tette ki, mindezt úgy, hogy  a Toyota hazai személyautó értékesítéseiből 20,4%-ot, míg a Lexus eladásaiból 95,7%-ot képviseltek a hibridek. A japán gyártó ezen a területen verhetetlennek tűnik: a világ leginnovatívabb és legzöldebb autógyártójaként számon tartott Toyota világszintű hibrid értékesítései nemrégiben haladták meg a 10 milliót a technológia bemutatása óta, és egyetlen gyártó sem forgalmaz annyi hibrid modellt mint a Toyota és a Lexus, szám szerint 34-et világszerte. Hazánkban ebből egyébiránt 16 elérhető, a városi kisautó Toyota Yaris Hybridtől a trendi, kategóriateremtő új kupé-crossover Toyota C-HR-en át prémium sportautók csúcsát jelentő, hamarosan a kereskedésekbe érkező Lexus LC500h-ig. A gyarkolatilag minden fontos személyautó flottaszegmenst lefedő kínálat, és a technológiai éllovas szerep egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a két legnépszerűbb magyarországi hibrid márka tavaly is  a Toyota (1241 darabbal tavaly a hibrid piac 59,9%-át tette ki) és a Lexus (462 darabbal a hibrid piac 22,3%-át vitte el 2016-ban) volt.

toyota_lexus_hibridek

Egyértelműen jelzi a piaci tendenciák változását, hogy egyre több gyártó jelenik meg a hibrid modellekkel (közülük egyébiránt nem egy a Toyota által rendelkezésre bocsátott korábbi generációs technológiát használja), ami egyszerre válasz az új piaci igényekre és egyszerre járul hozzá a hibrid technológia további térnyeréséhez. Ennek ellenére a flottapiac, és úgy általában az autópiac eltolódásának a dízel modellektől a hibrid technológia irányába a legnagyobb nyertese várhatóan a technológiát jegyző Toyota és Lexus lehetnek. Tavaly a magyarországi újautó piac TOP3 hibrid modellje a Toyota Auris (458 db, 22,1%-os részesedés), a Toyota Yaris (346 db, 16,7%-os részesedés) és a Toyota RAV4 (325 db, 15,7%-os részesedés) voltak. Utóbbi várhatóan idén még jobb helyen végez a gyártáskapacitás piaci igényekhez történt igazítását követően, ezen felül pedig új, és várhatóan vezető szereplő lesz a már most elképesztően népszerű vadonatúj Toyota C-HR is. A vezető prémium gyártó a hazai hibrid piacon is a Lexus, az NX (203 db, 9,8%-os részesedés) és az RX (177 db 8,5%-os részesedés) révén.

Érdekes megvizsgálni azonban a flottapiac a dízelektől a hibridek irányába történő eltolódásának további okait is: az üzembentartási költségeken túl egyre több vállalat számára fontos, hogy autóválasztásával is kommunikálja környezettudatosságát, és a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségét. Az ezekre az üzenetekre fogékony vállalatoknál például már hosszú évek óta divatos választás volt a hibrid technológia szinonímájává vált Toyota Prius, a számos autógyártót érintő „dízelbotrányt” követően ugyanakkor az ilyen tekintetben korábban nem annyira úttörő vállalatok is egyre nagyobb számban fordulnak el beszerzéseikben a dízel technológiától.

dizel_vagy_hibrid

Érdemes megjegyezni, hogy bár ma ezzel talán még kevesen kalkulálnak, ám a friss beszerzések esetén ez kifejezetten racionális döntés is lehet: több európai nagyváros, köztük Párizs, Madrid, Athén, Osló és Stuttgart (de hazánkból is érkeztek hasonló hangok) már most bejelentette, hogy a közeljövőben vagy középtávon a dízel autók kitiltását tervezik, ami egy most megkötött, 3 vagy 5 éves futamidejű lízingszerződés esetén később kellemetlen meglepetéseket tartogathat a dízel autók maradványértéke tekintetében.

„A dízel meghajtás a jelenlegi kontextusban érthetően csökkenő népszerűsége már az európai szintű értékesítési statisztikákban is megfigyelhető, ennek a folyamatnak pedig a legnagyobb nyertese a hibrid technológia lehet. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy számos versenytársunk is megjelent hibrid modelljeivel az európai és magyarországi piacon, amit egyértelműen üdvözlünk, hiszen közös cél az, hogy a teljes újautó értékesítésből mind nagyobbra növeljük a környezetbarát hibrid eladások arányát. A piaci paradigmaváltást még inkább felgyorsíthatja az európai szinten is meghatározó flottapiac fokozatos eltolódása a dízeltől a hibrid technológia felé.” – mutat rá Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.

Varga_Zsombor_Toyota_Lexus__1

„A technológia kifejlesztőjeként a Toyota és a Lexus márkanév ma már a magán és vállalati ügyfelek fejében is egyaránt egyet jelent a hibrid technológiával, ami nem is véletlen, hiszen vállalatunk a piac legszélesebb, az összes fontos szegmenst lefedő hibrid portfólióját kínálja, ami számottevő versenyelőnyt jelent számunkra azon a piacon, ahol a magán és vállalati ügyfelek egyaránt egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetbarát autózásra és az üzemben tartási, így az üzemanyag és szervizköltségekre.” – teszi hozzá a szakember.

„A Toyota elkötelezte magát, hogy 2020-ra teljes világszintű értékesítésének mintegy 50%-át tegyék ki a hibrid meghajtású autók, amely célt néhány modellünk, így a hihetetlenül népszerű RAV4, illetve vadonatúj, a piaci status quo-t teljesen felkavaró C-HR kupé crossoverünk már most meghaladja: előbbi esetén 55%, utóbbi esetén 75% körül alakul a hibrid értékesítések aránya. Ennél is látványosabb az eredmény Lexus márkánk esetén, ahol a teljes portfólióra vetítve ez az arány már ma meghaladja a 95%-ot.” – avat be Varga Zsombor.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: