DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Augusztusban leesik az állunk az új Lexustól

A már hivatalos megérkezése előtt elképesztő sikernek örvendő Lexus LC szupersportkupé 2017 augusztusában érkezik az európai (és így a hazai) a márkakereskedésekbe.

A világszerte az autózás szerelmeseinek szívét megdobogtató modell full hibrid hajtású változata, az LS 500h ráadásul több szempontból is új mércét állít: üzemanyag-fogyasztása mindössze 6,4 l/100, CO₂-kibocsátása pedig 145 g/km.

lexus-lc-500h-2



A vadonatúj Lexus LC szupersportkupé európai vásárlói idén augusztustól vehetik majd át az első autókat. A kupé fejlesztése során kiemelt cél volt, hogy az autó minél többet megőrizzen az LF-LC tanulmány eredeti stílusából, hűen tükrözve a radikális és jellegzetes Lexus-dizájn karakterét. Ugyanilyen fontos, hogy az új LC volt az első modell, amely a Lexus globális padlólemez – luxus platformra épült; ez a padlólemez alacsony tömegközéppontot és optimális súlyelosztást biztosít. Ez a megoldás nagyban hozzájárul az autó fordulékonyságához és stabilitásához, és olyan élvezetes menettulajdonságokat kínál, amit a vásárlók joggal várnak el egy presztízs-kupétól. Mind a full hybrid változat, mind pedig a V8-as motorral szerelt LC esetében a Lexus fejlett hajtási technológiái gondoskodnak a hatékony teljesítményről.

lexus-lc-500h-3

Az LC 500h üzemanyag-fogyasztása 6,4 l/100, CO₂-kibocsátása pedig 145 g/km, míg a 477 LE/351 kW teljesítményű, 5,0 literes V8-as motorral hajtott LC 500 esetében ugyanezek az értékek 11,5 l/100 km, illetve 263 g/km. A Lexus genfi standjának látogatói az új LC modell Launch Edition kivitelét is megcsodálhatták: ezt a korlátozott példányszámban gyártott modellt a luxuskupé európai bevezetése alkalmából készítette el a gyár. A full hybrid LC 500h és a V8-as LC 500 Launch Edition változatainak jellegzetessége az F-White külső fényezés és a Szellő Kék utastér. Az autók 21 colos könnyűfém keréktárcsákon gördülnek, amelyek egyébként csak az exkluzív Sport és Sport+ felszereltségű LC modellek kínálatában szerepelnek.

Az autós hírek támogatója az Aquaprofit Zrt.

aqua-logo

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: