DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Hatszorosára nő a baleseti arány a téli gumi miatt

A Delticom szakértői szerint lassan elérkezik az idő, hogy lecseréljük a nyári abroncsokat téliekre, hiszen a hőmérséklet lecsökken és tartósan 7°C alatt is marad. Sokan azonban úgy gondolják, felesleges külön szettekre beruházni, ha a négyévszakos gumikat egész évben, minden időjárási viszonyban használhatjuk.
Korábban elvégzett tesztek is tisztán bizonyítják a téli gumik fontosságát. „Egy téli gumival felszerelt jármű, 50 km/h sebességről 35 méter után tud megállni, havas úton. Ugyanilyen körülmények között, normál abroncsokkal a féktáv további 8 méterrel növekszik, ami két autó hosszával egyenlő. Elkeserítő statisztika az is, hogy a téli időszakban hatszorosára nő a balesetek száma, főleg amiatt, hogy az autósok nem az évszaknak megfelelő szettekkel szerelik fel a gépjárművüket. Pedig a saját, illetve utasaik biztonságát teszik ilyenkor kockára” – ismertette a teszteredményeket Szikora Csaba, a Delticom nemzetközi online gumiforgalmazó cég hazai leányvállalata, a gumik.hu szakembere.
 
gumi-profilmelyseg
 
Mit ellenőrizzünk a téli abroncsokon felszerelés előtt?
 
Akár otthon, saját magunk végezzük, akár szakemberre bízzuk a gumicserét, a téli szett felszerelése előtt érdemes meggyőződnünk pár dologról. Ehhez mindössze öt alapszabályt kell követnünk:
 
• Vizsgáljuk át alaposan az abroncsokat, hogy van-e rajtuk látható anyaghiba!
 
• Ellenőrizzük a gumik profilmélységét!
 
Egyszerű mérőeszköz, illetve már az abroncsok mintázatába beépített indikátorok segítségével is megbizonyosodhatunk arról, hogy használható-e még a téli szettünk. Ha az érték 1,6 mm vagy az alatt van, illetve az indikátorok már tisztán kivehetők a mintázatban, akkor már fel se szereljük az adott abroncsokat!
 
• Vegyük figyelembe abroncsaink életkorát! Az 5-6 évnél idősebb gumikat már ne használjuk, még akkor se, ha korábban csak a garázsban vagy a padláson pihentek!
 
Az abroncsok életkorának meghatározásában segítségünkre lehet az oldalfalon feltüntetett DOT szám. A szám második részében, az első két számjegy a gyártási hetet, a másik kettő pedig a gyártási évet mutatja. Így például a DOT XXXX 3207 jelölésű gumit 2007 32. hetében gyártották.
 
• Hideg állapotukban ellenőrizzük a kerekek légnyomását!
 
A nem megfelelő értékre felpumpált abroncsok következtében ugyanis csökkenhet a gumik élettartama, valamint az autónk is kezelhetetlenné válhat.
 
• Az abroncsok elhasználódásának, kopásának lassítása érdekében szezononként változtassuk meg pozíciójukat a kocsin.
 
kerekcsere
 
A legújabb téli gumitrendek
 
A gyártók folyamatosan törekednek arra, hogy a lehető legjobb abroncsokat állítsák elő az autótulajdonosoknak. A legújabb fejlesztések már nem csak arra irányulnak, hogy a gumik megfelelően viselkedjenek havas, esős körülmények között, illetve a forró aszfalton, de segítenek az optimális üzemanyag-fogyasztás, a megfelelő féktáv fenntartásában, valamint az egész jármű kontrollálásában.
 
„A Delticom www.gumiteszt.com oldalán vásárlóink megoszthatják egymással tapasztalataikat a különböző téli abroncsokról. A felületen nem csak a magyarok, de a többi ország sofőrje is véleményt formálhat, tanácsokat adhat a téli időszakra vonatkozóan” – tette hozzá Szikora Csaba.
 
Jó, ha tudja!
 
A kerékcsere 10 lépése:
 
- Kereket cserélni csak szilárd burkolaton és sík felületen szabad. Sík úton is használjuk a kéziféket és tegyük sebességbe a váltót illetve P-állásba a fokozat-választókart!
 
- Szükség lesz egy stabil autóemelőre, kitámasztó ékre (kő, tégla), kerékkulcsra, egy nagyobb csavarhúzóra és emelőbakra az autó alátámasztására.
 
- Még a földön lazítsuk meg a kerékcsavarokat (mindig a szemköztieket).
 
- Emeljük meg az autót (külön-külön, kerekenként).
 
- Tegyük az autó alá az alváznyúlványnál az emelőbakot és engedjük lassan rá az autót.
 
- Csavarjuk ki teljesen a kerékcsavarokat, majd emeljük le a kereket.
 
- Tegyük fel a felszerelendő kerekeket, majd kézzel kapassuk rá a kerékcsavarokat.
 
- Kerékkulccsal átlósan haladva csavarjuk be teljesen őket, majd húzzuk meg.
 
- Vegyük ki az emelőbakot, és engedjük le az autót.
 
- Ha teljesen leengedtük, és az autó keréken áll, szintén átlós irányban húzzuk meg teljesen a kerékcsavarokat.
 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: