DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

74 éves nyugdíjas a hímesházi ámokfutó

Német nyugdíjas száguldozott a Michelisz Norbert szülőfalujaként ismert Hímesházán. 150-nel menekült, egy rendőrt pedig kis híján elgázolt, mivel nem volt jogosítványa.

A rendőrség rutinellenőrzésre akarta megállítani a Magyarországon élő nyugdíjast. A férfit azonban 2013-ban végleg eltiltották a vezetéstől, ezért a lebukástól félve úgy döntött, inkább beletapos a gázba. A rendőrök szirénázva eredtek a nyomába.



„Hogy megállítsák a 140-150-nel száguldozó férfit, egy másik járőrkocsi elállta az útját, egy rendőr pedig a kocsiból kiszállva karjelzésekkel próbálta jelezni a sofőrnek, hogy azonnal álljon meg. A szökevény viszont inkább a padkára hajtva próbálta kikerülni az akadályt. A rendőr életét csak az mentette meg, hogy sikerült elugrania az autós elől, a visszapillantó tükör viszont így is elkapta a kezét” – írja a történtekről az MTI-re hivatkozva az Index.

A német később még autót is váltott, így sikerült végül leráznia a rendőröket. Dolga végeztével hazatért, azonban a hatóság időközben azonosította, a rendőrök pedig otthon várták, és le is tartóztatták.

A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt vádat emelt a pécsi ügyészség, így került napvilágra a még januárban történt eset.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: