DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

VSR Seat EC: Most Szűcsnél az előny

Két héttel a szezonnyitót követően a VSR Seat Leon Eurocup mezőnye a Nürburgringen csapott össze, ahol a Spanyolországból érkező mezőny az erőviszonyokat tekintve nem sokat változott.

Akárcsak Barcelonában, ezúttal is Szűcs Máté szerezte meg a pole-pozíciót. A Dofumu Racing versenyzőjét Illés György és Gáspár Zsolt követte, míg a negyedik helyet Ferenczi Csongornak sikerült megszereznie.

Bár a pontversenyt holtversenyben vezető Suborits csak a 8. helyről kezdhette az első futamot, egy rajtbalesetnek köszönhetően az első kanyar után máris a harmadik helyen haladt. Az első féktávot Csuti mérte el, és bár komolyabb sérülést egyik autó sem szerzett, az élmezőny majdnem egészét érintő koccanássorozat jelentősen átalakította a sorrendet. Szűcs már az első körökben nagy előnyre tett szert, a második helyért azonban hatalmas harc zajlott. A koccanásokkal tarkított küzdelemből végül a rajt utáni kavarodás előidézője, Csuti Zoltán jött ki legjobban, aki a bajnoki éllovas mögött a második helyet szerezte meg Molnár Dániel, Ferenczi Csongor és Suborits Péter előtt.

1 (2)



A fordított rajtsorrend a második futamon, aki az első versenyen szerzett hetedik helyének köszönhetően az első sorból indulhatott. Nem úgy, mint Barcelonában, ezúttal fel tudta venni a mezőny ritmusát, és egészen az utolsó kör utolsó szektoráig az első helyen haladt, akkor azonban egy hibának köszönhetően megelőzte őt a végül első helyen befutó Molnár Dániel, valamint a szintén dobogóra álló Molnár Attila és Suborits Péter is. Szűcs Mátét ezúttal nem fogadta kegyeibe a szerencse. Bár a verseny féltávjáig ő is ott volt a győzelemre esélyesek közt, Fodor Gáborral történt összeakadása után meg kellett elégednie a nyolcadik hellyel.

Molnár két dobogós helyének köszönhetően feljött az összetett pontverseny harmadik helyére. Hátránya mindössze 13 pont az előtte álló Suborits Péterrel szemben, az éllovas Szűcs Máté pedig 18 ponttal előzi meg a Formula.hu csapatának versenyzőjét.

A bajnokság következő fordulójára március 12-én kerül sor, amikor is a mezőny a Red Bull Ringre látogat.

Végezetül, íme Horváth Dávid összefoglaló videója a futamairól és csapattársai eredményeiről:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: